Kodály Emléktúra Erdélyben
„A magyar lélek ugyanaz
Somogytól Szatmárig
Csíktől Nyitráig”
/Kodály Zoltán/
Idén emlékezünk a magyar és az egyetemes zenetörténet egyik legjelentősebb alakjára, a zeneszerző, zeneoktató, zenegyűjtő Kodály Zoltánra, születésének 125. halálának 40. évfordulóján. Egyesületünk méltó képen kíván tisztelegni Kodály Zoltán munkássága előtt, ezért megszerveztük és végigjártuk a zenegyűjtő erdélyi útjait, felkerestük azokat a falvakat, településeket, ahol gyűjtő munkáját végezte.
Egyesületünk immáron harmadik gyalogtúráját tette meg Erdélyben. 2005-ben Nyárádszereda-Székelyudvarhely-Nyárádszereda útvonalon gyalogoltunk közel 250 km-t, 2006 nyarán pedig Kányádról indulva Kézdivásárhelyen át Sepsiszentgyörgyig szintén ekkora távolságot hagytunk magunk mögött. Túráinkon feladatunknak tekintettük fellelni, megismerni, dokumentálni és továbbadni a magyar történelem művészeti értékeit, főképpen azokat, melyek kevésbé jegyzettek, a turista útvonalaktól messzebb esnek, eldugott kis falvakban találhatóak, de mégis jelentős értékkel bírnak. Így találtunk rá Székelydálya Árpád-kori kallódó templomára, melynek megmentésére hazatértünk után gyűjtést szerveztünk, és eredménye képen 2.700 000 Ft-t adtunk át ez év áprilisában a dályai közösségnek.
A harmadik túránk aktualitását a Kodály emlékév adja meg. Úgy tervezzük, hogy Kodály születésnapján (2007. december 16.) közzé tesszük, publikáljuk túránk eredményeit egy színes kiadványban. Talán nem véletlen, hogy egy olyan településről látogattunk a határon túli Kodály gyűjtések helyszínére, ahol Kodály maga is gyűjtött(Dabas-Gyón).
Programunk célja, hogy felkutassuk, dokumentáljuk és közzétegyük Kodály Zoltán erdélyi gyűjtéseinek helyszíneit. Olyan turisztikai útvonalakat állítsunk össze, melyeken keresztül az érdeklődők a magyar kultúr- és zenetörténet e különleges, de fontos szeletével ismerkedhetnek meg, az erdélyi turizmust keresők és választók egy újabb, eddig még nem ismert lehetőséggel gazdagodjanak.
A két hét során jártunk a mezőségi Széken, a Gyergyói medence településein, Ditrón, Gyergyócsomafalván, Alfaluban, Újfaluban, Szárhegyen és Gyergyószentmiklóson. Felkerestük a festőien szép Kászon településeket és Székelydobót. Nem mentünk üres kézzel, hiszen egy kis műsorral leptük meg a minket szívélyesen fogadó embereket, versben és dalban próbáltuk kifejezni érzéseinket. A sok gyönyörű és megható élmény közül csak kettőt említek meg, melyek számomra a legfelemelőbbek voltak.
Székelydobón, bár csak egy rövid telefonbeszélgetésben jeleztem jöttünket, nagy készülődéssel fogadták kis csapatunkat. A lugas árnyékában terítettek meg egy kis udvaron, pálinkával, hűsítővel kínáltak, majd a konyhából, ahol három-négy asszony sürgölődött, hordani kezdték a frissen sütött kürtős kalácsokat. Hamar megnyíltak a helybeli idős emberek, a tisztelendő úr vidáman kalauzolt végig minket a kicsiny településen, mutatta meg a szegényes iskola és óvoda épületet. „Nevetünk a nyomorúságunkon” – mondta mosolyogva, és összeszorult a szívem miközben eszembe jutott digitális táblás világunk. Távozóban a völgy ékszeres dobozában csillogó kicsiny faluból feltettem magamnak a kérdést, vajon miért fogadták ilyen odaadással, szeretettel, tisztelettel a messziről jött idegeneket, akik csak egy órácskára verték fel a főutca porát.
Kászonaltízen figyeltem a műsorunkat hallgatókat, és nem tudtam levenni szemem egy hetvenen túl járó bácsiról, aki meghatódva törölgette könnyeit zsebkendőjével. Végül a nehezen kitárulkozó idős ember elmesélte, hogy a Márton Áron elleni koncepciós per során falujában nem volt hajlandó jegyzőkönyvezni és közzétenni a hazugságokat, ezért elhurcolták családjától, és bányában kellett dolgoznia hosszú éveken keresztül. Csak a forradalom után térhetett ide vissza, és élhette tovább becsületes életét. Meghurcolt, meggyötört emberrel szoríthattunk kezet búcsúzóban. Ha csak ő lett volna az egyetlen ember akivel találkozunk, már akkor is megérte a hosszú út…
Sajnos Kodály Zoltánról csak két helyen találtunk emléket, bár minden településen tudtak ott jártáról. Széken beszélgethettünk és megörökíthettünk egy idős nénit, akinek az édesanyja dalt énekelt fel a gyűjtőnek. Ditrón pedig láthattuk a helyet, ahol megszállt, beszélhettünk azokkal az emberekkel, akiknek a szüleinél lakott Kodály.
Talán nem sok, mégis volt valami felemelő abban, hogy 100 évvel az események után, mi is arrafelé csámboroghattunk, azokon az utakon kaptathattunk, ahol egykor e nagy zenetudós nemzetmentő munkáját végezte. Mert bár akkor még határok nélkül találkozhatott magyar ember a magyar emberrel, mégis fontos volt, hogy megleljük a közös pontokat. A távolságok azóta pedig csak nőttek, a hatszáz kilométer a mai tudatlanságban, vagy tudatos rombolásban olykor hatezer kilométernek tűnik, ezért a legkisebb dolog is fontos, ami összeköt minket.
Magyartól Magyarig Egyesület
|