Április 3-6-ig Székelydobóban jártunk.  Kilencen látogattuk meg a kis települést, amit a nyári túránkon ismerhettünk meg. Szeretettel és jószívvel fogadtak bennünket. A gyerekeken látszott az izgatottság, a türelmetlen várakozás, biztosan beharangozták jöttünket, és, hogy nem üres kézzel érkezünk.

A kötelező pálinka után megittuk a nem kötelezőt is, majd a frissen sütött kürtős kalácsot kezdtük el majszolni. Behordtuk ajándékainkat- két számítógépet, könyveket, játékokat, feljesztő eszközöket... Persze a gyermekekre, nem hatott a később majd megnézzük, óvónéni felhívás, és neki estek, de visszafogottan, gyermeki kíváncsisággal. Ez volt az a pillanat, mikor elfeledtük a hosszú és fárasztó utat. Ezért a pillanatért éri meg a sok szervező munka, a zötyögés, a rendőri büntetés...

Az iskolások, majd az óvodások adták elő kis műsorukat, mellyel megköszönték jöttünket. Néztük, hallgattuk őket, szép ajándékot kaptunk.

Közös ebéd az óvónénivel(Enikő) a tanítóbácsival, a tisztelendő úrral, aki harsány hahotáival ismét megörvendeztetett minket. Töltöttkáposzta! Isteni! Az asszonyok egész délelőtt sütöttek, főztek nekünk.

Sétáltunk a faluban, megnéztük a templomot- sajnos az eső szemerkélt.Elhelyeztek minket szállásadóinknál, mindenkit máshol, ahol ki-ki megismerhette a családot, életüket.Este szalmafonás, közös éneklés(Cseke Úr szívhez szóló gitárvirtúóz játékával), borozgatás...

Ettől persze sokkal több volt ez az út, amit nem nagyon tudnék leírni. Együtt lehettünk Dorival, jártunk Szeredán, táncoltunk gépzenére, ettünk pisztrángot...

Jó volt! Köszönöm mindenkinek a segítséget, a gyűjtést, hogy eljött. Köszönöm azt is ha csak gondolatban voltatok velünk!

 Képek hamarosan a képtárban...